Megy, száll a csillag

Megy, száll a csillag.
Szárnnyá nő,
Ott fent a bő egekben,
Sok ezredévet jár be ö
Épp annyi röpke percben,
 
Alatta, sűrűn, csillagok,
És csillagok felette-
Nem szűnő villámként ragyog
Közöttük fény-ecsetje.
 
És látja - míg száll villanón-:
Homályán át a mélynek,
Miként az első szent napon,
Mint törnek fel a fények,
 
S feltörve, mint veszik körül
Lágy tengerként, szelíden…
De vágytól űzve csak röpül,
Míg elvész körbe minden.
 
Hová elér, ott nincs határ,
Se szem felmérni, semmi;
A tér s idő vajúdna már,
De nem tud megszületni.

Eminescu Mihail (részlet)