Képzeld el, hogy valóra válik

Képzeld el, hogy valóra válik
mindaz, amit csak megálmodunk.
Mindenki lép egyet előre
és maga mögött hagyja, amit megunt.
Születne, mondjuk, egy rendelet,
hogy mindenki kapja meg, amit szeret,
és mindennap legyen elégedett.
Nem tudom, mit tennék.

Talán
keresnék egy erdőt,
ültetnék egy fát,
és figyelném, hogy mennyit nőtt
- vagy negyven éven át.

Őrizném a virágait,
és gondoznám is, ahogy tudom.
Ha lenne gyümölcse, az enyém volna,
de bárkinek jutna, ha szeret nagyon.
Ha nem szeretne se volna baj,
ha éhesen jönne, vagy szomjasan.
Ennyit adok, hogyha ennyi van.
Több soha nem volt még.

Igen,
keresnék egy erdőt,
ültetnék egy fát,
és figyelném, hogy mennyit nőtt
- vagy negyven éven át.

Mindenféle állataim
léteznének a tanyám körül.
Játszanánk, és nem érdekelne,
hogy ki van kint és ki van belül.
De belefér az is, hogy nem sikerül.
Örüljön az, aki ennek örül.
Ha valamilyen hangszer előkerül,
én el tudom kezdeni újra.

 
Keresnék egy erdőt,
ültetnék egy fát,
és figyelném, hogy mennyit nőtt
- vagy negyven éven át.

Horváth Attila

Egy kávé, vagy egy korty ital, kinn egy teraszon

Egy lusta nap a héten, már a gondolat is szép,
csak érezni, hogy jó, hogy épp nem őröl a kerék.
Nem csinálni semmit. Csak ritkán van ilyen.
Egy séta lenn a parkban, a híres helyeken.
Mintha nem is én, csak egy hűvös idegen.
Nézem, ez a város hogyan ugyanaz nélkülem.

Egy kávé, vagy egy korty ital, kinn egy teraszon.
És csábít az az áruház a másik oldalon.
Távolabbról hallom, zene szól valahol.
A hétköznapi zaj fölött is árad szabadon.
Három öregúr. Egy dob, egy bőgő, egy gitár.
Nagyvárosi blues, ahogy azt más nem tudja már.

Pa’ Baker And His Social Band
varázsol egy pillanatnyi végtelent.
Aki hallja mindent elfelejt.
És végre, csak úgy lenni is jó.

Érkezik a metró. Fogy és gyűlik a tömeg.
Lassan egyre többen jönnek, egyre közelebb.
Itt hagynak egy félmosolyt, és elvisznek egy dalt.
Indulnék már, de valami végleg visszatart.
Három öregúr. Egy dob, egy bőgő, egy gitár.
Nagyvárosi blues, ahogy azt más nem tudja már.

Horváth Attila

Mit ne csináljak, kitalálom

"Nem alszom már, csak most még nem mozdulok.
Hogy kezdenék másképp egy hosszú napot?
Befelé fordulok, na jó, megvan.
Egy kicsikét szusszanok, azután lesz valahogyan.
Szememet nyitnám már, de még túl nehéz,
ahogyan nem könnyű az egész.
Nyújtózom egyet lassan, úgy jó.
A plafonon van még egy kis néznivaló.

Ez is egy lusta nap, látom,
mint az álom.
Mit ne csináljak, kitalálom.
Átgondolni épp most kezdtem el.
Ehhez persze még a nyugalom fontos.
Úgy a pontos,
visszaalszom, biztos ami biztos.
Azt hiszem az segít kitalálni, hogyan tovább.
 
Ébrednék már, de most még álmodni jobb.
Bárminek kell, az úgyis történni fog.
Befelé fordulok, jó, ez megvan.
Egy kicsikét szusszanok, azután lesz valahogyan." Horváth Attila

Akkor se, ha én már nem lennék

"Mindenem a szabadság.
Az enyémmel vigyázok rád,
hogy sose fogyjon el a tiéd.
Akkor se, ha én már nem lennék." Horváth Attila

Ha valahogy volna egy motorom

"Ha valahogy volna egy motorom,
olyan igazi nagy testvér,
már nem is itt lennék, csak valahol az utakon
tekerném.
Szabadon, ahogy megyek délnek,
átölel a szél. Az idő nem mozog.
Még a minden elején,
valahogyan túl már mindenen." Horváth Attila

A zene gyógyszer

"A zene gyógyszer. Már nem is tudom,
hányszor álltam úgy, hogy feladom,
mindig átsegített bánaton és bajokon.
A zene gyógyszer, egy könnyű altató,
máskor elrepít, ha éppen az a jó.
Tiszta út, ahol nem téved el utazó.
Egy régi dolog, ez egy régen adott tudomány.
A sejtjeimben érzem..."
Horváth Attila

Látod, adott egy-egy napot a világ

"Nevek, arcok, helyek...Hosszú skandináv éjszakák
Hideg, mégse rideg a világ
Voltak nevek, arcok, helyek
Olcsó szállodákban szűk szobák
Látod, adott egy-egy napot a világ, ami él tovább." Horváth Attila