Akkor Zizike elhatározta, hogy attól a perctől, csak a mában fog élni. Az itt és mostban. El kezdett mosogatni. Fogta a szivacsot, megnyitotta a vizet, ráengedte a szivacsra a mosogatószert, és már nem is a mában volt, hanem azon gondolkodott, hogy Leontin miért csinálta ezt meg azt. Észrevette. Állj! Mondta magának. Már megint nem vagy a mában. Újból kezdte. Eszébe jutott, hogy minden munka egy meditáció is lehetne akár. A teljes nyugalom meditációja. Erről az jutott eszébe, hogy a Mamája azt mondta, nem szabad meditálni. Mert azt Isten nem szereti, csak egy másik Isten, de az az Isten nem a mi Istenünk, hanem egy másik aki engedi a meditálást. Az ám, de! Isten csak egy van, de a másik is azt hiszi, hogy egy van, ezért aztán mindenkinek egy van. Aha...
De! Mégis lehetne a munka meditáció. A munkahelyen végzett munka is. Akkor nem unnánk, és nem várnánk a nap végét. Közben elgondolkodott. Persze, nem a mában. De, legalább nem azokon a dolgokon járt az esze amiktől félt.
