jaj, ötven éve – szívem visszadöbben –
halottjaim is itt-ott, egyre többen –
már ötven éve tündököl fölöttem
ez a sok élő, fényes égi szomszéd,
ki látja, hogy könnyem mint morzsolom szét.
Szóval bevallom néked, megtörötten
földig hajoltam, s mindezt megköszöntem.
Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem,
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
de pattanó szívem feszítve húrnak
dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam." Kosztolányi Dezső
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
de pattanó szívem feszítve húrnak
dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam." Kosztolányi Dezső
Boldog szülinapot! (ha jól értelmeztem:))
VálaszTörlésKöszönöm Katici! De nincs szülinapom, csak a lelkiállapotomat jellemzi most ez a vers. Mert oly dolgok történtek velünk amelyek igazolják, hogy léteznek magasabb erők.
VálaszTörlésAhaa! Akkor jól mellélőttem.
VálaszTörlésKedves Jucus, mivel nem tudhattam, miről van szó konkrétan, azt sem tudtam eldönteni, illene-e az előző hozzászólásom végére egy mosoly.
VálaszTörlésMost olvastam máshol, s úgy gondolom, mindenképpen.
Pótlom.
:))
Valóban olyan mintha szülinap lenne, nem csodálkozom, meg mondjuk ennyi idős vagyok :)
VálaszTörlésNem véletlenül akadt meg az én szemem sem a versrészleten, én is:)
VálaszTörlés