Megérkezett.

Soha nem gondoltam volna, hogy mennyi búvóhely van a lakásunkban. Ahogy a gazdája kitette a lábát, egy ideig mászkálgatott, de megijesztette egy kocsiajtó becsapódása a résnyire nyitott ablakon keresztül, azonnal berohant a lépcső mögé. Kiimádkoztam, de utána eltűnt a zongora alá bedugott festmény mögé. A család többi tagja négykézlábra ereszkedve szemlélhette meg. Este talált magának egy jó kis helyet a konyhaszéken, az asztalterítő alatt. Odavittem a mókuskáját is, csak az a baj, hogy reggel az István elkezdett dolgozni az asztalon. Leugrott és eltűnt. Nem találtuk. Kiválasztotta a leglehetetlenebb helyet...a dupla ágy legbelső része a falnál. Most ott tanyázik. Dödi mesélte, hogy délután kimerészkedett, bement a szobájába, körbejárt, bement a fürdőbe is, de ahogy Dödi mozogni kezdett, újból vissza. Most is ott gubbaszt. Biztos, hogy nem könnyű neki. Békén hagyjuk, beszélünk hozzá, remélem hozzánk szokik. Egyébként gyönyörű. Magányos cica volt, a gazdája egész nap dolgozott, mi szerintem sokan vagyunk neki nagyon, és általában mindig van itthon valaki. A macskák a költözést is rosszul viselik, hát még a gazdacserét...de Zs. nem viheti ki magával külföldre.