Ajándék...

Céges buli.

Az egyik kedves kollégámtól Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet könyvét kaptam. Örültem nagyon. Szépen ír. Mivel soha nem voltam "kisebbség"... eddig végig sem gondoltam, milyen lehet egyik nap még szabadon beszélni az anyanyelved, másik nap pedig egy másik nyelven beszélni hivatalosan. Valahol messze döntenek a határokról...kellemes környezetben... a kisember pedig mint egy zsák liszt odapuffan és tartozik, ahová ítélik. Büntetés volt, mert szokás szerint rossz oldalon álltunk. Akiket büntetni akartak, meg sem érezték. Bűneikért népek, emberek bűnhődtek. Akiknek soha nem volt választásuk, oda kellett menni, ahová mondták nekik. A tábornokokat be kellene zárni egy szobába, és addig nem jöhetnének ki, amíg meg nem egyeznek. Gusztustalan. 

"Kis ember hát itt a vége, látod kár volt sírni érte,
Milyen könnyen elszállt minden, és még ezt se adták ingyen.
Kis ember hát itt a vége, mért nem most ereszkedsz térdre?
Mért nem sírsz, mért nem üvöltesz, szép arcoddal mért örülhetsz?
Kis ember hát mondd, hogy: félek, mondd, hogy: értelmetlen az élet,
Mondd, hogy: mindegy miben hittél. Most már akármit megtennél.
Mondd, hogy: hazudnál, hogy ölnél, mondj amit akarsz úgy könyörögjél.
Csak már ne mosolyognál végre ilyen szemtelenül az égre.
Kis ember hát itt a vége, nem volt semmid, ami megérte,
Néhány egyszerű szürke évet mosolyogsz meg most, hát nem érted?
Jó időkben semmid sincsen, rossz időkben tiéd minden,
Téged küldenek elsőnek, és először terád lőnek.
Mindig minden zászlót vinni, mindig mindegyikben hinni,
S mindig félni hogy itt a vége, mert még számon kérnek érte.
Kis ember mi lett belőled, most hogy elszálltak az évek?
Nem kérdezték hogy elég-e, ahogy éltél úgy lett vége.
Mégis mosolyogsz, mintha bíznál, mintha várnának a hídnál,
És én egyre inkább félek, ahogy szép arcodba nézek"