Amisok
"Életmódjukat meghatározza, hogy nem használják a modern eszközöket, mint például elektromos árammal működő szerkezeteket vagy az autót. Legtöbbjük önállóan gazdálkodik, nagy farmjaik vannak, családjaikban az átlagos gyermekszám hét. 18-20 évente megduplázódik lélekszámuk. Az elmúlt években 130 új közösséget alapítottak.
Annak ellenére, hogy csak kevesen rendelkeznek tagjaik között érettségivel, s még kevesebben egyetemi diplomával, magas lelki és munkakultúra jellemzi őket. A Bibliát szinte szó szerint betartják.
Közösségeik nem szektaközösségek, nem is egyfajta vallási irányzatot jelentenek sok irányzat között, hanem keresztyén életközösségek.
Az USA-ban és Kanadában több mint kilencezer vállalkozásuk van, s ezek annyira prosperálnak, hogy sikeresen kivédték a világgazdasági válság újabb és újabb hullámait. Gyakran tízmilliónál is több bevételt könyvelnek el vállalkozásaik révén.
Az amis márka fogalom
Vállalkozásaik, puritán, felhalmozó, nem tékozló életmódjuk „titkairól” írt könyvet Erik Wesner „Igen egyszerűen, avagy miért virágoznak az amis vállalkozások?” címmel. Az amisok közt sok a kézműves, emberi és állati erővel működtetik magas szakmai szinten vállalkozásaikat. Főként a bútoriparban, a mezőgazdagságban, az állattenyésztésben, az építőiparban, a szerszámkészítésben jeleskednek. Amerika szerte az amis márka, eredet fogalom. Egyet jelent a magas minőséggel.
Őszinteség, minőség, megbízhatóság, takarékosság
Munkamoráljuk példás, a bibliai értékek családiassá teszik a főnök-beosztott viszonyt is. Egyik vezetőjük így fogalmaz: „Ha szeretetik a munkájukat, az nagyobb dolog, mint a profit vagy a fizetés”. Hisznek abban, hogy a közösséghez, a csapathoz tartozás biztosítja az emberi méltóságot. Legfontosabb értéknek az őszinteséget, a minőséget, és a megbízhatóságot tartják.
Bizony,van tőlük mit tanulnunk!!!!!!Engem is nagyon érdekel az életük.
VálaszTörlésEszembe jutott a film... "Szegény embert az amish húzza" :)
VálaszTörlésNyugodtak, szorgalmasak, hisznek.
VálaszTörlésNekem nagyon szimpatikusak... volt már, hogy szerettem volna amis lenni. :-)))
VálaszTörlésA közösségek mindig jobban tudnak működni, mint az egyén. Náluk a javak elosztásával sincs probléma...nagyon sokat számít, hogy az értelmetlen fogyasztásból kivonták magukat.
VálaszTörlés