"Edith szerint nem pusztán a véletlenen múlt, hogy ki tudta túlélni a haláltábort: „Mi az életet választottuk, nem azt kérdeztük, hogy miért velünk történik ez, hanem azt kérdeztünk: most mit kell tennünk. Rengetegen meghaltak, mielőtt a nácik egyáltalán elértek volna hozzájuk, a kerítésnek rohantak, ahol halálra rázta őket az áram, én láttam a kék testeket. Vagy megtámadták az őröket, és azonnal lelőtték őket” – mondta, és felidézte, mi minden segített neki túlélni:"
![]() |
Fotó: Huszti István / Index |
"Az vagy, amit teszel, nem az, ami történik veled: „Révész bácsi, a balettmester már gyerekkoromban megmondta, hogy az életben befelé kell figyelni, az érzelmek is belülről jönnek. Csak akkor értettem meg, miről beszél, amikor édesanyám a marhavagonban magához szorított, és azt mondta, nem tudjuk hova visznek, mi fog történni, de azt, ami a fejedben van, senki nem veheti el tőled.”
Minden nap a mát kell túlélni: „A holnap lett a legjobb barátom. Sosem tudtuk, mi fog történni, de minden reggel azt mondtam magamnak, hogy ha a mát túlélem, holnap szabad leszek. Ezt máig minden reggel elmondom magamban.”
Csak mi vagyunk egymásnak: „Miután megborotváltak minket, a nővérem, Magda rám nézett, és megkérdezte, hogy néz ki. Azt mondtam, gyönyörű a szeme, mert rájöttem, hogy én vagyok a tükre. Magda mindig szexi volt, otthon Gábor Zsazsának becézték – arra kell figyelni, ami megvan, nem arra, amit elvesztettünk.”
![]() |
Fotó: Huszti István / Index |
Edithen szó szerint csüggött a hallgatóság, előadása után sorban álltak
hozzá az emberek, hogy megöleljék vagy kérdezzenek tőle. Amikor
megkérdeztem, a szeretet, amit sugároz, a szenvedésektől lett-e ilyen
átható, azt mondta, igen: „Minden apróságért hálás vagyok, minden kis
darab ételért, egy sétáért, vagy azért, hogy láthatom a gyönyörű
virágokat nőni. Megtanultam jobban észrevenni és megbecsülni a dolgokat,
és azt is, hogyan kell szeretni még azt is, amit nem szeretek″ –
magyarázta." Írta: Halmos Máté