Csapongok...

Itt kezdődött.

Olvastam, hogy milyen gyönyörű a bolygónk, és nagy többségünk, szinte semmit nem lát belőle, mert ahol születünk, ott meg is halunk.

Mert család, lakás, tárgyak, fenntartás,halál.
Ezzel akkor szembesülünk igazán, amikor valaki meghal, és pakolásszuk a tárgyait, ami csak úgy értelmetlenül itt maradt, időnként nem is kell senkinek, gyakran csak úgy kidobjuk.
Prédikátor könyve a hiábavalóságról.

Önmagunkat zárjuk be.

Régen, ha felkerekedtél, bekopogtál, szállást kértél, ami lehetett akár egy pajta is.

Mit tennék én, ha valaki bekopogna?

El Camino.

Pénzbe kerül, sokba.

Pedig egyszerű zarándoklat.

Üzlet.

Itt végződik.

Süti cica, mint egy gombóc hever az ágy végében.

Jah, és a közmunkától hányingerem van, mert pár ezer forintért végeztetnek el  olyan munkákat, amiért főállásban kellene foglalkoztatni, tisztességes bérért embereket. Régen volt például főállásban utcaseprő. Nahát...ez amolyan ámuldozás nálam. A nahát szócska.
Valamint jó, lenne ha egy magas tisztséget betöltő politikusunk szenvedélye az úszás lenne, mert akkor lehet, hogy városunknak lenne legalább egy tisztességes strandja.