"Cristina Scuccia nővér nyerte meg a The Voice énekes-tehetségkutató olaszországi döntőjét.
A Vanity Fair újságírójának kérdésére – „Miről beszélne szívesen az első lemezén?” – Cristina nővér így válaszolt: „Szeretetről, valóságos élethelyzetekről, olyan nyelven, amely mindenkihez könnyen elér."
A világ körüli turnéról egyelőre így vélekedik: „Ez a jövő dolga, vagyis a Gondviselés kezében van. Az evangelizáció nem ellentétes ezzel, tehát biztosan kimegyünk majd a terekre Istent hirdetni.” Forrás: Somogyi Marcell
Akkor lehet ,hogy rövidesen a papok és az apácák is élhetnek majd párkapcsolatban?
VálaszTörlésMegszűnik a cölibátus?
a cölibátus valóban a papi nőtlenséget jelenti
ettől függetlenül a tisztaság fogadalma köti a szerzeteseket (mind a ffiakat, mind a nőket) is
Nem hiszem, bár rengeteg problémát okoz a cölibátus betartása, a fiatalok nagy részét vissza is riasztja a papi hivatás választásától. Az egyik papunk azt mondta, azért alakult így, mert ez egy magányos "munka", állandóan készen kell lenni, és egész embert kíván. Ezért nem hiszem, hogy lépnének ekkorát. Még a fogamzásgátlás körül is problémák vannak. Az viszont nyilvánvaló, hogy az egyháznak meg kell újulnia. Jézus egyháza nem egy savanyú, szomorú egyház, nem is tudom, miért alakult ez így, és ezt végre kezdik felismerni. A jelenlegi pápa szemmel láthatóan rendelkezik humorérzékkel, talán új irányba mozdulnak el az események. Jó lenne látni, egy olyan misét, ahol az emberek mosolyognak, még ha el is ismerjük, hogy "én vétkem, én vétkem, én igen nagy..."
TörlésÚgy látszik itt is érvényes az a bölcs indián mondás : "ha szereted a tejet azért még nem biztos ,hogy venned kell egy tehenet"
TörlésÉrtem, de úgy gondolod, hogy?
Törlés.....úgy ,hogy aki ezt a hivatást választja előbb utóbb szembesül ezzel a problémával .Még az is lehet ,ez így " kényelmes vétkezés ", "hiszen küzdöttem -küzdöttem de vétek felülkerekedett. És most mit tegyek , hát gyónok, vezekelek aztán majd meglátom mi lesz".Tudom, minden eset más és más.
VálaszTörlésIgen, a gyónás a gyenge pont, mert sokan értelmezik úgy, hogy bármit elkövethetek, ha utána elmegyek a templomba, meggyónom, akkor semmissé válik. Jézus azt mondta..."bűneid megbocsájtottak, most menj és ne vétkezz többé". Ez lenne a gyónás lényege, hogy többé nem. Bár ez elvileg lehetetlen, annak aki messze áll a tökéletességtől, lásd szerény személyem.
TörlésA tökéletesség az "mindig korfüggő" ,az átkosban jobban hittünk a tökéletességünkben ,persze ez attól is függött milyen kemény volt a világnézetünk alapjai tantárgy tanára többek között . Azt hallottam ahol nincs közvetlenül embernek (papnak) gyónás ,csak magadnak gyónhatsz,ott az öngyilkosságok aránya lényegesen magasabb.Tehát nem tudjuk mi a jó megoldás ,még mindig nem tudjuk.
Törlés"csak magadnak gyónhatsz,ott az öngyilkosságok aránya lényegesen magasabb" Mert magunknak nem tudunk, nem merünk, megbocsájtani? Ha más mondja ki, hogy bűneid már nincsenek, csak akkor hisszük el? Vagy egyszerűen el kell valakinek mondanunk? Olyan személynek, akiről biztosan tudjuk, nem adhatja tovább? Mert ugye azért a "mondj el 10 Miatyánkot" csak a lelkünk megnyugtatásáról szól.
VálaszTörlés